Hatékony beszerzés

Tanuld meg a hatékony beszerzés fortélyait, hogy ne szivárogjon el a pénz a cégedből!

Év Anyavállalata verseny – 2017


Szia!

 

Köszönöm, hogy már egy ideje olvasod a beszerzésfejlesztéshez, vagy időgazdálkodáshoz kapcsolódó tippjeimet!

Ahogy az üzleti életben, úgy a magánéletben is a bőséges csere híve vagyok.


Ha úgy érzed, hogy tudtam neked segíteni, kérlek, hogy te is segíts nekem!

Neveztem az Év Anyavállalata versenyen.


Több, mint 100 olyan édesanya mellett, akik siránkozás helyett tesznek azért, hogy ez a világ jobb legyen! Azért, hogy végre mindenki felismertje, megértse és elfogadja, hogy egy-két vagy akár három gyerek nem jelenti azt, hogy a szakmai tudás és a segíteni akarás törlődik az ember agyából. Hiszek abban, hogy Anyaként is lehetsz hasznos tagja a társadalomnak.

Hogy mi múlik a versenyen? Az első tízbe való bejutás, aminek eredménye egy interjú Vida Ágnessel és megjelenési lehetőség, melyek új érdeklődőket és vásárlókat hoznak nekem.


A veseny ma indult! Ha szimpatikus lettem számodra és hasznosnak tartod azokat a tartalmakat, amiket megosztok, akkor szavazz rám! 🙂


Köszönöm, hogy meghallgattál, és még inkább köszönöm, ha szavazol is!

SZAVAZOK!

Év Anyavállalta verseny 2017

Év Anyavállalta verseny 2017

Hogyan tudsz szavazni?

Jelentkezz be a Facebook -ba és a fenti linkre kattintva klikk a Tetszik! gombra a 40-es jelentkező neve után.


Köszönöm!


Szép napot!

 

Németh Eszter

Beszerzésfejlesztési tanácsadó

www.facebook.com/megszallottbeszerzok

http://megszallott-beszerzok.blog.hu

www.hatekonybeszerzes.hu

www.ertekesido.hu

www.ertekesido.dxn.hu



Tanuld meg a kkv-k számára is hasznos beszerzési folyamat fortélyait, hogy ne szivárogjon el a pénz a számládról!

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hatékony beszerzés - Beszerzésfejlesztési ötletek és tanácsok KKV-knak © 2014-2015 Németh Eszter Frontier Theme

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár